Domain Általános Szerződési Feltételek /Domain ÁSZF/
Jelen Általános Szerződési Feltételek minden az Euro Internet Kft. és más fél közötti megállapodás részét képezik, amennyiben azokban hivatkozás történik az Általános Szerződési Feltételekre.
Euro Internet Információ-technológiai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszám: 02-09-070183), cím: 7627 Pécs, Marx út 23, rövid néven: Euro Internet Kft. önmaga megjelölésére az általa használt dokumentumokban az Euro Internet, valamint az Euro Internet Kft. kifejezéseket használja. Mindkét megnevezés az Euro Internet Kft. jogi személyt jelenti.
Az Euro Internet Kft hivatalos honlapján, a www.eurointernet.hu alatt, „Általános Szerződési Feltételek” címen teszi közzé általános szerződési feltételeit.
Az Euro Internet Kft. fenntartja a jogot, hogy az Általános Szerződési Feltételek tervezett változásainak a weben történő előzetes és folyamatos 120 napos közzétételét követően az Általános Szerződési Feltételeket az előzetes közzétételben foglaltak szerint egyoldalúan, a szerződő felek külön értesítése nélkül megváltoztassa. Amennyiben a felek a változásokat 15 napon belül nem kifogásolták meg, azok elfogadottnak minősülnek, azok ellen a továbbiakban kifogást nem emelhetnek.
Jelen Általános Szerződési Feltételek minden domain Igényléssel és domain szolgáltatással kapcsolatos ügyre érvényesek a fentiek szerint. Ezekre, mint „Általános Szerződési Feltételek", ill. „Általános Domain Szerződési Feltételek"-re, ill. „ÁSZF”-re valamint "Domain ÁSZF"-re hivatkozunk az Euro Internet által kiadott dokumentumokban.
IGÉNY ÉS DELEGÁLÁS
Az Euro Internet Kft. a domain név delegálását szabályszerűen, az Igénylő által (cégszerűen) aláírt és benyújtott Igénylőlap alapján, vállalkozásként végzi. Az Igénylőlap szabályszerűen kitöltött amennyiben az Igénylő nevében az aláírást végző személy és aláírása hitelesen azonosítható, az Igény és mellékletei alapján annak szabályszerűsége és tartalma további dokumentumok és vizsgálat nélkül megállapítható.
Ezen szerződésben meghatározott Igénylőlap alatt az Euro Internet által a hivatalos honlapján, a http://www….. alatt közzétett .eu közdomain alatti domain név igénylésre szolgáló domain Igénylőlapot értünk, amely eleget tesz az Iktatóhivatal által az Igénylőlappal szemben támasztott követelményeknek.
Szabályszerű az Igény, amennyiben eleget tesz a „Regisztrációs Irányelvek az .eu domainnevekhez” (továbbiakban Regisztrációs Irányelvek) feltételeinek, ill. azt az Euro Internet által alkalmazott Igénylőlapon nyújtották be.
Az Igénylőlap elfogadásával, jelen szerződés szerint az Euro Internet Kft vállalja, hogy az igényelni kért domain nevet, az Igénylő részére az alábbiak szerint az EUrid nyilvántartóval, a szóhasználatban mint Iktatóhivatallal delegáltatja (továbbiakban Iktatóhivatal), amennyiben
- azt az Igénylő az előbbiekben meghatározottak szerint igényli nála,
- azt az Iktatóhivatal delegálja az Igénylő számára.
Az Euro Internet Kft-nek jogában el visszautasítania azokat a szabályszerű igényléseket, amelyeknél
- joggal gyanítja, hogy az Igény vagy az igényelt név vélhető használata szabályellenes vagy közérdeket sértő vagy méltányolható magánérdeket súlyosan sértő (oly módon, hogy harmadik félnek súlyosabb sérelmet okoz, mint az elutasítás az Igénylőnek), vagy
- az Iktatóhivatal gyakorlatából vagy más okból joggal következtethető, hogy az Igény jogvitát eredményezhet.
Az Euro Internet saját döntése alapján ezen esetekben külön egyedi vállalkozási szerződés alapján fogadhatja el az Igényt. Az Euro Internet kivételesen saját döntése alapján elfogadhat szabálytalan Igényt.
Az Igénylő teljes felelősséggel tartozik azért, hogy az Igénylőlapban foglaltak, valamint az igénnyel kapcsolatban benyújtott dokumentumok és adatok valósak, azok változásáról az Euro Internetet a változást követő 15 napon belül értesíti. Igénylő az értesítés elmulasztásából eredő minden kárért felel.
Az egyes Igények vonatkozásában jelen szerződés az Igénynek az Euro Internet általi elfogadástól mindaddig hatályban van, amíg
- a domain delegálásra kerül, a domain fenntartását az Igénylő vagy az Euro Internet fel nem mondja, vagy
- a domain Igény elutasításra kerül, vagy
- a domain Igény delegálása olyan akadályba ütközik, mely vita nélkül nem intézhető.
Az Euro Internet az Iktatóhivatal felé előterjesztett, de az Iktatóhivatal által 90 napon belül nem delegált névvel kapcsolatban az Igényt törölheti, visszavonhatja vagy visszautasíthatja.
A domain delegálása az Euro Internet, mint Regisztrátor (továbbiakban úgyis mint Regisztrátor) és az Iktatóhivatal közötti szerződés szerint történik. Amennyiben az Iktatóhivatal eltér ezen szerződéstől, az eltérésért, valamint az abból eredő kárért az Euro Internet nem felel, az eltérés okozta helyzet orvoslása érdekében az általa szükségesnek ítéltek szerint jár el.
IGÉNY BENYÚJTÁSA
Az Igény benyújtásával egyidejűleg, vagy azt megelőzően Euro Internet az Igénylővel vállalkozási szerződést köt a domain név delegálására. Egyedi vállalkozási szerződés hiányában, az Igény Regisztrátor általi elfogadásával, ezen Domain ÁSZF szerint jön létre a vállalkozási szerződés.
A költségek és díjak mértékét, amennyiben arról a felek másként nem rendelkeznek az Euro Internetnek az igénylés benyújtásának pillanatában érvényes díj és költségjegyzéke határozza meg.
Az Igénylő kijelenti, hogy
- a hatályos regisztrációs szabályozást ismeri (Regisztrációs Irányelveket) és magára nézve kötelezőnek fogadja el;
- az Euro Internethez benyújtott domain név delegálása kapcsán az Euro Internet döntését elfogadja;
- a domain delegálását saját kockázatára igényli, a domain delegálásából, annak elutasításából, avagy annak felfüggesztéséből, felmondásából vagy visszavonásából keletkező közvetlen vagy közvetett bármilyen kárért a Regisztrátort felelősség nem terheli;
- egyedül felelős az általa igényelt domain név megválasztásáért, jelentéstartalmáért, használatáért és ezek következményeiért, az Euro Internet a választott név, ill. Igény jogszerűségének, szabályszerűségének ellenőrzésére nem köteles;
- az igényelt vagy delegált domainnel, a delegációs és regisztrációs eljárással, a domain név megválasztásával, jelentéstartalmával vagy használatával kapcsolatos bármilyen vitából vagy egyéb okból az Euro Internetnél felmerülő költség és kár alól mentesíti az Euro Internetet, valamint mindent megtesz, annak érdekében, hogy a Regisztrátort érdeksérelem ne érje.
Az Iktatóhivatal által kért dokumentumok megküldésével kapcsolatos minden ügyintézés Igénylőt terheli. Az Euro Internetet tájékoztatási kötelezettségen kívül ezzel kapcsolatban semmilyen felelősség sem terheli.
KOMMUNIKÁCIÓ MÓDJA
Az Igénylő és az Euro Internet, mint Regisztrátor között a kommunikáció elsődleges módja az elektronikus levelezés. Más megállapodás vagy kötelezettség híján az Euro Internet másként, mint elektronikus levél üzenetként nem köteles az Igénylő számára információt adni.
ÜGYINTÉZÉSI HATÁRIDŐK
A Regisztrációs Irányelvekben nem szabályozott esetekben az Euro Internet a regisztráció folyamán 3 munkanapos határidőt alkalmaz (melybe a saját ügyintézési ideje számít csak bele).
A domain nevekre beérkezett Igényeket az Euro Internet általában és külön megállapodás híján a beérkezés sorrendjében terjeszti be az Iktatóhivatalhoz.
ADATKEZELÉS
Az Igénylő hozzájárul ahhoz, hogy az Igénylőlapon közölt bármely információt az Iktatóhivatal és a Regisztrátorok az Internetes regisztrációs szokásoknak megfelelően, illetve a Regisztrációs Irányelvek előírásai szerint nyilvánosan kezeljék.
Az Euro Internet minden közte és más fél között folytatott elektronikus levelezést archiválhat.
Az Euro Internet adatait (székhelyét, postacímét, adószámát, bankszámlaszámát, e-mail címét) saját honlapján teszi közzé.
DÍJAK
A díjak mértékét az egyedi szerződés szabályozza. A nem szabályozott kérdésekben az Euro Internet által az Igény elfogadásának pillanatában alkalmazott, hivatalos honlapján meghirdetett kedvezmény nélküli listaárak a mérvadóak.
Nem kifizetett díj esetében a domain írásban szabályszerűen felmondottnak tekintendő. Több domain delegálása esetén, amennyiben az egyszerre fizetendő díjnak csak egy része kerül kifizetésére, és a díj nem rendelhető egyértelműen az egyes Igényekhez, akkor Regisztrátor diszkrecionálisan dönti el, hogy mely domainek díját tekinti megfizetettnek.
DELEGÁLÁS FENNTARTÁSA
Más megállapodás híján az egyszeri díj ellenében a delegálás határozott időre szól. A delegálás megszűnik amennyiben azt az Igénylő felmondja, ill. annak fenntartása a Regisztrációs Irányelvekbe vagy ezen szerződésbe ütközik.
Az Igénylő erre vonatkozó kérelme alapján az Euro Internet a delegálást felmondja. Amennyiben Igénylő erre vonatkozóan kérelmet nem nyújt be Regisztrátorhoz, a delegálás az Irányelvekben foglaltak szerint fennmarad.
FENNTARTÁS FELMONDÁSA AZ IGÉNYLŐ RÉSZÉRŐL
Az Igénylő jogosult a jelen szerződés keretében fenntartott domain név fenntartását bármikor indoklás és felmondási idő nélkül felmondani és a domain név törlését kérni. Az Iktatóhivatal a kérelem alapján a domain név használatát 40 napra felfüggeszti. Az Irányelvekben foglaltak szerint, ezen időszak alatt Igénylő a domain név újraaktiválását kérheti.
Az Igénylő jogosult a jelen szerződés keretében igényelt bármely, még nem delegált nevet visszamondani.
A felmondásokat és visszavonásokat az Euro Internet a kézhezvételtől számított három munkanapos ügyintézési határidővel kezeli.
IGÉNY MEGKIFOGÁSOLÁSA, VITAKEZELÉS
A domain névvel kapcsolatos vita esetén a Regisztrátor a vitarendezésre kijelölt választott bíróság döntésének veti alá magát. A bíróság eljárásáért, döntéséért, az Euro Internet nem felel. A vitarendezés szabályai a http://www.arbcourt.cz/adreu/ honlapon tekinthetők meg.
SZERZŐDÉS FELMONDÁSA
Ezen szerződést az Igénylő indoklás nélkül, bármikor felmondhatja, de díjfizetési kötelezettségeire, ill. költségekre, károkra vonatkozó kötelezettségvállalásai a szerződés felmondása után is hatályosak.
Az Euro Internet felmondhatja a szerződést, ill. Igényt visszavonhat, delegálást felfüggeszthet, fenntartást felmondhat az Igénylő súlyos szerződésszegése esetén, ideértve a határidőre nem fizetést vagy hamis adatok közlését is.
SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE
Az Igénylő és a Regisztrátor közti szerződés hatályát veszti, ha azt az Igénylő felmondja, ill. a domain név Euro Internet általi fenntartása egyéb okból megszűnik.
Amennyiben Igénylő díjtartozása a 45 napot meghaladja - más írásos megállapodás híján – a szerződés felmondottnak tekintendő.
KÖZVETÍTETT SZOLGÁLTATÁS
A regisztrációs szolgáltatások közvetített szolgáltatást tartalmaznak.
TELJESÍTÉS
A számlák kiegyenlítése más megállapodás híján, a számlán feltüntetett módon és határidővel történik. Az Euro Internet szolgáltatásának igénybevevője, ill. költségviselője részére kibocsátott, kézhez vett, 15 napon belül írásban nem megkifogásolt számlát, teljesítést, ill. fizetési felszólítást elfogadottnak kell tekinteni.
Az Euro Internet határidőre egészében vagy részben nem teljesített fizetés esetén késedelmi kamatként a jegybanki alapkamat kétszeresét számíthatja fel minden egyes késedelmes napra. A kamat, valamint a behajtás költségei az Igénylőt terhelik.
A fizetési hátralékkal rendelkező fél köteles a Regisztrátort azonnal értesíteni, ha a fizetés várhatóan nehézségekbe ütközik, ill. késedelemre lehet számítani, így különösen, ha ellene csődeljárást vagy felszámolást kezdeményeztek, illetve végelszámolással történő megszűnését határozták el. Az értesítés elmulasztása esetén, a megrendelő részéről a szerződést aláíró személy, ill. személyek, készfizető kezesként felel, ill. felelnek. Az értesítés módja ezen esetekben csak postai tértivevényes ajánlott levél lehet.
SZOLGÁLTATÓ FELELŐSSÉGE
A Regisztrátor ettől eltérő megállapodás vagy külön felelősségvállalás hiányában, hibás illetve késedelmes teljesítés esetére, az Igénylő által befizetett díj összegéig vállal felelősséget.
FELELŐSSÉG KIZÁRÁSA
A Regisztrátor kizárja a felelősséget vis maior, a Regisztrációs Irányelvek, ill. releváns jogszabályok megváltozása, valamint az Iktatóhivatal illetve a regisztrációs rendszer jogutód nélküli megszűnése által okozott károkért.
Az Euro Internet az Iktatóhivatal és a jogalkotó tevékenységéért semmilyen felelősséggel nem tartozik.
Vis maior esetén a szerződés hatályát veszti.
REGISZTRÁTORI TEENDŐK ÁTADÁSA
Az Euro Internet az általa kijelölt regisztrátor jogutódnak vagy új regisztrátornak átadhatja a folyamatban lévő igényléseket, ill. az által fenntartott domainek fenntartását úgy, hogy ezen szerződés az új regisztrátorral értelemszerűen érvényben marad.
JOGVITA ESETE
A szerződő felek között felmerülő jogviták tekintetében az Euro Internet székhelye szerinti bíróság kizárólagos hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik. Közös megegyezés alapján, a jogvita gyors és hatékony rendezése érdekében felek választott bírósághoz is fordulhatnak.
SZERZŐDÉSBEN NEM SZABÁLYOZOTT KÉRDÉSEK
Ezen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a Regisztrációs Irányelvek és a magyar Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
SZERZŐDÉS ÉLETBE LÉPÉSE
Ezen Domain ÁSZF 2005. december 7-én lép hatályba. Az egyedi szerződésekre ezen időponttól alkalmazandó.